Wass Albert felolvasó est New York City
2015 Február 20 · Magyar Ház NYC             / FOTÓK ITT /

Wass Albert: BÚCSÚSZÓ

Előbb-utóbb távoznom kell. Nem tudom mikor és nem tudom hova, csak azt tudom, hogy időm lejárt. A rám bízott feladatot jól-rosszul elvégeztem s több mondanivalóm nem maradt. Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint.
Hídépítő igyekeztem lenni. Hidat próbáltam verni múlt és jövendő között a rendelkezésemre álló jelen felhasználásával. Sajnos az építőanyag hitványnak bizonyult. A lelki és szellemi nyavalyák által legyöngített lélek nem bírta ki a történelem viharait s a kiáltó szó, ha lelt is halló fülekre, nem volt képes tettekké kovácsolni a nemzet meggyötört akaratát.
Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését ismertem föl. Ezt pedig csak úgy láttam megvalósíthatónak, ha sikerül egybefognom a szétszórtságban még megmaradt er őket egyetlen cél szolgálatára: megismertetni a világgal a magyar nemzetben rejlő értékeket, lehámozni nemzetemről azt az undorító hamis kérget, amit az ellenséges propaganda az utolsó évszázad során rákent, rákovácsolt abból a célból, hogy meggyőzze az emberi világot: a magyar nem egyéb, mint egy Ázsiából idesodródott műveletlen horda, mely más, derék népek elnyomásából él, kiknek megfékezése és elpusztítása tehát közös emberi érdek.
Ennek az egyetlen célnak a szolgálatára állítottam be egész életemet. Az eredmény: valami negyven könyv, melynek jó része egy nemzetközileg elismert és elfogadott világnyelven hirdeti nemzetünk múltját, erényeit, érdemeit és mindazt a gazságot, amit mindezekért cserébe a Nyugattól kapott. Vagyis igyekeztem lemosni meghurcolt, megcsúfolt és meggyalázott nemzetemről az ellenséges propaganda szennyét. Igyekezetem, sajnos, eredménytelenül maradt. Az óriásira növekedett ellenséges propaganda-gépezet továbbra is sikerrel szennyezi a magyart és szerencsétlen népem szóvivői még mindég nem akarják fölismerni azt a szörnyűséges, megsemmisítésünkre törő veszedelmet, mely egy újabb évszázadon belül a kurdok sorsára juttathatja nemzetünket.
Nos, én legalább azzal a kétes értékű elégtétellel távozhatok, hogy megtettem a magamét s a többi már nem az én gondom. Létfenntartási harcára úgy lelkileg mint szellemileg képtelenné vált nemzetemen még az Úristen sem segíthet, ha hamarosan nem ébred magára.
De akár magára ébred, akár nem, én már nem leszek itt, hogy elsirassam, vagy együtt örvendezzek az örvendez őkkel egy esetleges megrendítően szép és csodálatos föltámadáson, amit csak az Úristen adhat meg egyedül mert más reménységre lehetőségem sincsen. És ez jól is van így.
Akinek eltelt az ideje, az lelép a pódiumról s átadja helyét az utána következőknek. Legyen velünk az Úristen kegyelme!